You'll never walk alone!

Itt az ideje az oly soká húzott-halasztott könnyes búcsúnak: ezekkel a sorokkal zárom a blog kapuit. Szeretném megköszönni minden olvasómnak, hogy megszentelt bizalmával, a kommenteket, kritikákat, jó szót és azt, hogy volt. Jómagam nagyon élveztem ezt a kicsivel több, mint fél évet, ezért dönöttem úgy, hogy a következő szintre emelem a blogolást.

Ha minden szerencsésen alakul, hétfőtől a Nemzeti Sport és az NST közös blog-projectjének Liverpoolért felelős firkásza leszek számszerint három-négy társsal. Az új munka - ha lehet egyáltalán munkának nevezni egy olyan tevékenységet, amiben az ember rajongásának tárgyáról ír - jóval több felelősséget és kötelezettséget jelent, mint jelenlegi blogom, azonban remélem, ott is megszolgálom a bizalmat. Mégegyszer köszönök mindent, és amint indulunk szólok!

Scouser

A ma délután Anfielden megrendezésre kerülő Liverpool - Blackpool találkozó feladata az lenne, hogy ne okozzon meglepetést. A forgatókönyv nagyjából annyi, hogy az áldozati bárány szerepében tündöklő s kényszerűen elbukó Seasiderek beszorulnak tizenhatosuk környékére, míg a Steven Gerrard vezette vörös seregek négyszer-ötször masíroznak át a lyukas védelmen.

Ez a felállás legfeljebb egy mindenkori Liverpool és mindenkori Blackpool között jöhetne létre jelenleg. Ha az összecsapást kevésbé steril környezetben vizsgáljuk - ahogy a vicc is mondja - a barna gatya után kell kiáltanunk.

A vörösökre a legnagyobb veszélyt ismét saját maguk jelentik. Az önveszélyes védelem, az alibipasszos középpálya, és az ötlettelen csatársor. Mégis, a potenciál ott van, tapasztalt, bizonyos ponton minőségi játékosok formájában, sőt, egy biztos: a legközépszerűbb kerettag is képes lenne baki nélkül lehozni egy mérkőzést.

Talán ezért olyan érthetetlen az a vegetálás, amit az Utrecht ellen is műveltek. Torres minden korábbi performanszát alúlmúlta, de Raul Meireles sem a hollandok elleni teljesítményéért vonul be a történelemkönyvekbe. Kilencven perc tömény unalom, így összegezhető az utrechti kirándulás, tiszta szerencse, hogy a hazaiak sem akarták megnyerni az amúgy simán hozható találkozót. Egy-két hajmeresztő másodpercen kívül a kellemes szendergés medrében csordogáló, barátságosnak álcázott meccs nem épp a pozitív ómenek egyike. 

 Roy Hodgson - ennek ellenére - elégedett volt fiaival, mert... Mert ezt kellett mondania a sajtónak. Hogy a 4-4-1-1 béna felállás, már számára is világos, a 4-2-3-1 viszont még ennél is rosszabb eredményt hozott az Utrecht ellen. Védekezhetünk persze itt a végletekig felázott pályával, az idegen környezettel, de a mérkőzés újranézése nélkül is bátran állíthatom, a működőképesség szikráját sem láthattuk Hollandiában. Ha véletlenül, szinte tévedésből eljutott egy-egy támadás a tizenhatosig, érdekes módon ez a szélen felhozott labdáknak volt köszönhető. Zárójelben megjegyzendő: a román kommentátorok rémes hablatyolására csak részben fogható az a tény, hogy személy szerint egyszer sem hallottam Lucas nevét a kilencven perc alatt. Hogy ma melyik felállás van terítéken, azt sem nem akarom, sem nem tudom megtippelni, bár az elmúlt találkozók alapján kár is: lényegtelen a felállás, mert amíg a kulcsjátékosok nem találják formájukat, bármilyen szerepben is lépnek pályára, nem fog működni.

Pedig a pályán volt...

Roy Hodgsontól senki nem várja, hogy váltsa meg a világot, csupán azt kérik tőle, hogy tartson ki, amíg megjön a felmentősereg egy új tulajdonos formájában. Nem parádét, nem trófeákat várnak, sőt, még csak joga bonitot sem, csupán egy tisztesen helytálló csapatot, ami nem kap ki az első jöttment kiesőjelölttől, képes idegenben is győzni, s nem zuhan össze egy szerencsétlenül bekapott góltól. De az nem állapot, hogy egy keret kollektíve ne találja formáját lassan már másfél éve. Amíg a játékosok nem akarnak, addig Liverpool városa akár a feje tetejére is állhat, Hodgson tizenöt embert is pályára küldhet, semmit nem fog elérni. És ebből a spirálból minden frusztráló iksz után csak lefelé lehet elindulni.

A Blackpoolt meg lehet verni. Banális igazság ez, mégis ki kell mondani, sőt többször el kell ismételni, mert hiába tűnik egyszerűnek, pont azok nem hiszik el, akiknek meg kéne tennie ezt. Gólparádét most sem várhatunk, de titkon azért örökké ott van mindenkiben egy ilyen kérés is. Kellene már valami, ami bizonyítja, mégsem a kiesés ellen küzdünk, hanem egy irreális negyedik helyért. Mégis, jobb egy irreális célt kijelölni és elbukni, mint ostobán örülni egy kisebb eredménynek. Egy viszont biztos, mindkettőhöz a három ponton keresztül vezet az út.

A 2-2-es eredménnyel végződő Liverpool - Sunderland találkozót egyedül az utolsó fél óráért volt érdemes megnézni - no meg Stuart Atwell Kuyt érdekes góljáért. Az ezen a két halmazon kívül történt események továbbra is megyekettő-szintű koncepcióbőséget hoztak, sőt, bátran kimondható, a Sunderland jóval pofásabban játszott az első hatvan perc alatt. Érdekes módon a 4-4-2-es váltás hozta meg az áttörést, bár ez inkább annak tudhatta be az egyeszeri néző, hogy Christian "nem-tudok-focizni" Poulsen elhagyta a pályát, felszámolva ezzel a Liverpool játékos deficitét. Azonban, ha magunkba nézünk, tudjuk, sokkal kevésbé múlott ez a vörösökön, mint inkább fehér-vörösben szaladgáló kollégáikon; senkitől sem vitatnék el érdemeket, de a Sunderland majdnem kezdő tizenegyével állt ki hétközi bohóckupa (hahaha, mondja ezt egy olyan csapat drukkere, ami kiesett egy harmadosztályú klub ellen, hazai pályán) fordulójára... Vajon a meccs hanyadik percétől válik érzékelhetővé egy keret fáradtsága? Összefüggésben lehet-e ez a vörösök 60. perctől produkált feltámadásával? A válaszadók közt vállveregetéseket sorsolunk ki.

Evezzünk azonban vidámabb vizekre, a kevesebb, mint két óra múlva kezdődő Utrecht - Liverpool csak annyira tűnik sétagaloppnak, mint egy többhetes afgán hegyi túra. Steven Gerrard bizonyára már kényelmesen elhelyezkedett otthoni bőrfotelében, s igyekszik  - ezúttal az átlagnéző oldaláról - végigélni a borzalmakat, míg Roy Hodgson majdnem legerősebb keretével Hollandiában buzgolkodik a három pont begyűjtésén. Egy idegenbeli győzelemmel gyakorlatilag lehetetlen kizúgni a csoportból, feltéve természetesen, hogy az Anfield közönsége minden további mérkőzésen a már említett három ponttal látja lebattyogni fiait.

A kezdő tizenegy valószínűleg a szokásos 4-4-1-1-ben fog materializálódni, Reina előtt ezúttal Kelly várható kényszer-balhátvédként ( Konchesky és Agger is sérült), míg középen Skrtel és Carragher borzolhatják a kedélyeket, jobb oldalt kizárásos alapon Glen Johnson lép pályára. Érdekes adalék lehet, hogy egy az LFC.tv-n készült ferlmérés szerint, a szurkolók 94%-a szánna középpályás szerepet az angol válogatott jobb-bekknek.

A középpályán Jovanovic, Lucas, Poulsen és Kuyt jeleskedhetnek, az összekötő szerepét Meirelesre vagy Joe Cole-ra osztja majd a mester, David Ngog pedig elől folytathatja parádés EL-menetelését.

Ami igazán szép lenne ma este, az egy idegenbeli győzelem. Ha végiggondolom, nem jut eszembe egy Liverpooltól távol aratott győzelem sem ( aki most az Everton-Liverpoolra gondolt, az tegye le a kezét) a közelmúltból, de még egy olyan sem, amiben a tisztes helytállás szikrája megvillant volna. Nem ártana megtörni tehát ezt a sort sem, de ami még ennél is fontosabb, az a továbbjutás jó eséllyel történő bebiztosítása lehet mára.

You'll never walk alone!

Ahogy megyünk bele a 2010-es és 2011-es év Premier League idényébe, úgy válik egyre nehezebbé ajánlót írnom egy Liverpool találkozóhoz. Senkinek sem ajánlunk jószívvel archív Budapest TV felvételt, de - lassan kezdünk ott tartani, hogy - a vörösök mérkőzéseit is egyre inkább csak ellenségeimnek promotálnám. Nem ilyen egyszerű a szurkoló helyzete, akinek muszáj végignéznie kilencven perc horror-showját.

Egy hete vereséget szenvedett a csapat az Old Traffordon, ami megint nem azért volt szégyenletes, mert pont nélkül távoztunk, - ez ott bármikor, bárhogy megtörténhet - hanem a mikéntje volt ismét bicskanyitogató. Hodgson elrontott taktikáját a félidőben sem változtatta meg, ennek köszönhetően öles léptekkel haladtak a játékosok egy méretes bukta felé. Maxi Rodriguez teljesítményét nem lehetett értékelni egy tizes skála egy pontján sem, de a védelemről is lehetne most egy kiadós, ócsároló posztot írni. A széljáték hiánya azt eredményezte, hogy a kontrák (kontrák??) lassabban indultak be egy Csepel teherautónál, s rögzített helyzetek ide vagy oda, a támadójáték a Birmingham elleni impotens vonalat vitte tovább. Ez még alapvetően nem lett volna baj, mert anno a 4-1 idején sem darálta gyepbe Benitez legénysége a Unitedet, csupán éltek a helyzetekkel, ők pedig nem, vagy megadályozták őket ebben, igaz volt egy Hyypia és egy egészséges Fabio Aurelio.

Az indulásnak játszott 4-4-1-1 folyamatosan a középen előretörő támadást erőltette, ami egy Hull- vagy egy Blackpool-védelem ellen beválhat, de nem egy ilyen tapasztalt (persze itt most felmordulnak a Unitedesek a kétgólos előny elszórása miatt, de lássuk be, standard körülmények közt nem bakiznak a fiúk) felállás ellen. Egyértelműen a klasszikus, és általam preferált 4-5-1-et kellett volna, erőteljes széljátékkal felvenni. Ehelyett Ngog becserélésével átállt Hodgson a 4-4-2-re, ami már csak azért is érthetetlen volt, mert gyengénlátó nézők számára is kikristályosodott, a csatárok nem kapnak használható labdát a funkció és cél nélkül rohangáló középpályától.

Optimizmusgyűjtésként is fel lehetett fogni a szerdai találkozót, amelyről - óriási szerencsémre - lemaradtam. Hodgson jogosan fogalmazott úgy: játékosai cserben hagyták. Csupán egy ismétlést láttam a gólokról, de itt is szeretném minden olvasom segítségét kérni, fejtsük meg együtt, mi is történt!

A videó itt tekinthető meg. Tehát akkor csapjunk is a lovak közé: első, tízezres kérdésem az lenne, hogy Kelly és Agger miért egy 40 fokban botladozó balatoni fánkárus tempójával követte McKayt a szöglet alatt?

Ha senki nem tudja a választ.- merthogy nincs is - eltekintve ettől, lépjünk gyorsan a százezres kérdéshez: felülemelkedve a tényálláson, hogy Danny Wilsont hozzávetőlegesen négyszer fűzi át a jobb szélső, 1:06 és 1:09 között mit csinált Lucas és Spearing a tizenhatoson belül? A "moziztak", és "specator mode-ban voltak" válaszokat nem fogadom el.

A csütörtökön sietve megfogalmazott kvízjátékomat Hodgson is végignyálazhatta mert sűrű bocsánatkérések közepette kőkeményen letolta embereit. Lássuk be, egy Liverpool B sem csődölhet be egy harmadosztályú csapat ellen, és nem egy ember csúfosan leszerepelt. A felháborodás jogos, és időszerű: nem kevesebb, mint hét válogatott játékos alkotta Liverpool nemcsak hogy nem győzött, nem is akart győzni, ami nem elkeserítő, hanem felháborító. Itt az ideje, hogy végre az asztalra csapjon a vezetőség, és pár ellustult, motiválatlan alakot fogjon, és alapos fejmosásnak vessen alá.

Ma nagy feladat előtt áll mind Hodgson, mind a csapat: bele sem merek gondolni, hogy lehet még lejjebb, ezért fogalmazzunk úgy, a győzelem ma megmutatná, hogy nem teljesen használhatatlan sem a keret, sem a staff. Az állandó interjúk, esküdözések és bocsánatkérések helyett ezúttal nagyobb örömmel fogadnánk egy három gólos győzelmet. A csütörtöki játékosok pedig szimplán büntetést érdemelnének, mert Anglia legsikeresebb klubjában megengedhetetlen attitűd, amelyet ők képviselnek.

A Sunderland nem fogja könnyen adni magát, Benttel és Welbeckel a támadószekcióban. A délután nagy visszatérője Dirk Kuyt lehet, aki rohamtempóban gyógyult fel vállsérüléséből, de nagyobb öröm lenne a kulcsjátékosok mentális comeback-je, gondolok itt Torresre, de Gerrard és a védelem is ide sorolható. Azt, hogy 4-5-1-ben áll fel Hodgson gárdája, már  meg se merem megjósolni, de továbbra is ez az, ami a Premier League leggyakoribb felállása, és amire oly sokáig támaszkodott a Liverpool, nagyrészt eredményesen.

"Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A széljáték minden előtt."

Valahol ez a szép ebben a párosításban: legyenek akármilyen formában is a csapatok - és itt a formát történelmi távlatban is érthetjük - ez a két mérkőzés marad mindörökké a Premier League legparázsabb harca; sehol nincs akkora ereje a tradíciónak, a múltba nyúló tiszteletteljes gyűlölködésnek, a menedzseri szópárbajoknak, mint ezen két csapat esetén. És legyen bár a Chelsea bajnok, költsön milliókat a Manchester City, Anglia legsikeresebb vörösei bármikor megtöltik és meg is fogják tölteni Anfieldet vagy az Álmok színházát.

Nem mondhatnánk, hogy a csúcson kapta volna el akár egyik, akár másik csapatot is a rangadó. Sir Alex Ferguson Rangers elleni kezdője már-már a nagyképűség határát súrolta tartalékos jellegével, minek köszönhetően értékes pontokat vesztettek a fafejű skótokkal szemben,  hazai pályán. A bajnokságban sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt egy United szurkoló elvárná: pontvesztések itt, sérülések ott, adósságok mindenütt. A vörös ördögök szekere is elkezdett nyikorogni?

De - kivételesen - egyet kell értsek Paul Parkerrel: a United pusztán a balszerencsének, míg a Liverpool a szerencsének köszönhette egy pontját. A Birmingham ellen csúfosan leszerepeltek a Mersey-partiak, tizenegy betojt kisiskolás grundfocija jobb kritikát kaphatott volna a Birminghamben mutatott teljesítménynél. A helyzet némileg javult csütörtökön, ám jegyezzük meg, a Steaua nem épp PL-csúcscsapat, és mégis: nem egyszer komolyan ráléptek a védelem kollektív tökére. A már-már vánszorgó Kyrgiakost még Xabi Alonso is állva hagyná, pedig jól tudjuk, a spanyol sem Usain Boltot idézte annak idején... A görögön egyértelműen érződött az a meccshiány, amely előző év végére teljesen eltűnt belőle, így téve a vörösök legjobb védőjévé a 2009/10-es szezon finisére. De nem bíznám az életem Dani Aggerre sem. A dán nagyon meg akarta mutatni fontosságát Roy Hodgsonnak: mindenütt ott volt, hogy végül néha sehol se legyen. Azonban igazságtalan lenne csak őket kritizálni, Carragher és Sktrel sem sokkal jobbak, a szélekről nem is beszélve. Konchesky egyelőre csak töltelék a pályán, és Johnson sem villog úgy, ahogy tavaly év elején tette azt. A középpályát Kuyt hiányában az általános ötlettelenség jellemezte múlt vasárnap, amelyben szinte üdítő színfolt volt Spearing és Meireles csütörtöki szerepeltetése, Joe Cole visszatérésével fűszerezve. Roy Hodgson még keresi keretének határait, próbálja ideális tizenegyét összeállítani, amelyre kitűnő lehetőséget szolgáltatott a román csapat, ellentétben egy - ugyan kissé sántikáló - mégis vérszomjas United-dal. Az oroszlán barlangjába sétálunk tizenegy birkává szelídült farkassal. Hogy mégis miben lehet reménykedni? Nos, a United ellen mindig volt motiváció, s ebben ezúttal is bízhatunk.

Kezdők terén a már unalomig ismert 4-5-1 várható, a kapitányi tiszten Reinát váltó Steven Gerrard vezetésével. Mégnestáblánkra nagy valószínűséggel Konchesky, Carragher, Sktrel és Johnson neve kerül majd fel, előttük Gerrard és Meireles tisztogathatják a terepet. A széleken Jovanovic és Babel megjelenésére számítunk, a támadásokat Joe Cole sasszeme fogja majd összehangolni. Elől Torres tér vissza kedvenc csapata ellen: ne feledjük, El Nino az elmúlt három találkozóból hármon betalált ( a 2008 szeptemberin sérülés miatt nem játszott). 

A rendkívül feszült légkört a statisztikák is alátámasztják. Legutóbb Hajdú B. István csodálkozva pillantott órájára: "70. perc és Vidic még a pályán van???" A megrökönyödés jogos, soha egy játékost sem állítottak ki annyiszor egy adott csapat ellen, mint a szerbet. De nemcsak ő termelt serényen, az elmúlt hét mérkőzés hat piroslapja sem akármilyen adat. És hogy tovább csemegézzünk a furcsábbnál furcsább számokból, az elmúlt négy mérkőzésből hármon nem az győzött, aki először betalált, okot adva a találkozó mind a kilencven percének nyomon követésére.

Teljességgel megjósolhatatlan az eredmény, mégis meglepőbb lenne, ha Roy Hodgson gárdája ponttal, Urambocsá' pontokkal távozna az Old Traffordról. A győzelmet pedig mindkét csapat számára édesebbé tenné a felismerés: "újabb szöget vertünk ellenfelünk szezonjának koporsójába".

Tisztes helytállás. Azt hiszem ez az, amit józan eszünkre hallgatva elvárhatunk holnap a Liverpooltól. Ha ennél többet tesz, az már csak jutalomjáték lesz szurkolóinak.

Az Old Trafford bevehető erőd, de ahogy a vers is mondja "...Jegyezd vele az égre/ Örök tanúságul/ Habár felül a gálya/ S alul a víznek árja/ azért a Wayne az úr." Gatyát felkötni uraim, ezt tudom mondani. Győzzön a jobbik - lehetőleg a Liverpool.

You'll never walk alone!

Legvéresebb rémálmaim válnának valóra, ha erre itt most pénzt kéne tennem: talán nincs még egy olyan párosítás, aminek kimenetelét ennyire nehéz lenne megjósolni. Mégis, egy naugyét elválallnék kockázatként ma a Liverpool győzelmére.

Where Carragher happens

De még mielőtt aggódó szemünk Birmingham "festői" városára vetnénk, álljunk meg egy szóra Jamie Carragher gálamérkőzésének tiszteletére. Szeptember 4-én egy egészen hihetetlen, már-már mesébe illő esemény várta az Anfieldre látogatókat: Mr. Liverpool jótékonysági meccsén egy válogatott vörös, és egy a veréshez segédkezet nyújtó evertoni tizenegy állt ki, hogy az év legkevésbé komolyan veendő kilencven percében szórakoztassa az adakozókat. Nehéz elmondani, mennyire csodálatos, és mennyire megható volt látni, ahogy Carragher hívására olyan arcok tértek vissza vörös mezben, mint Gary McAllister, Luis Garcia, Emile Heskey, Danny Murphy, vagy Isztambul (egyik) hőse, Jerzy Dudek, de Steven Gerrard is engedélyt kapott az angol válogatott ideiglenes elhagyására. És hogy az i-re felkerüljön a pont, Liverpool Anakin Skywalker-e, a tékozló fiú, Michael Owen is ott volt, hogy kapjon aztán hideget-meleget volt közönségétől. A 4-1-es eredményhez lelkesen asszisztált Mark Halsey bíró, aki igéretet tett, mindkét csapat kap tizenegyest. Talán az evertoni büntetőhöz készülődő Yakubut érhette a legváratlanabbul, hogy Jamie Carragher leelőzve az evertonit, saját kapujába lőtte azt, valóra váltva gyerekkori álmát: büntetőből betalálni mind a vörös, mind a kék liverpooli kapuba. Brad Jones még sosem mosolygott így ki nem védett büntető után... Hatalmas tapsot érdemel még Gerard Houllier is, aki a mérkőzés tiszteletére bőszen bepoloskázta az öltözőt helyet foglalt Hodgson oldalán, de ugyanitt meg kell emlékeznünk David Moyes-ról is, aki önként vállalta a vesztes felet Carragher komédiájában. Alvaro Arbeloa és Xabi Alonso párosa pedig sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehetett ott.

Mit lehet erre mondani? "...I can assure you it is much, much more important than that."

Átok vagy bénázás?

Mert hogy katasztrofális mutatókkal rendelkezünk a kékekkel szemben. A Premier League ügyeletes favágói Alex "hátIstenemmeghó'apályánkitérdekel?" McLeish kezei alatt frissen debütált csapatból komoly fejfájást okozó klubbá nőtték ki magukat. Tavaly Ngog bődületes műesése mentette ikszre az anfieldi odavágót, hogy utána az utolsó percekben a kékek egyenlítsenek a St. Andrew's-ban rendezett visszavágón. Kényelmetlen csapat, ám korántsem esélytelen kihívás. David Ngog kisebb sérülése a megszokott 4-5-1-et predesztinálja, Konchesky biztos, és Meireles megelőlegezett debütálásával. Kuyt sérülése egyértelműen jól jön Maxi Rodrigueznek, akit eddig csak csereként kezelt Hodgson, de pályára lépései során szinte beragyogta a gyepet. Bal oldali párja valószínűleg Jovanovic lesz. A védelem végre teljes: Reina előtt Konchesky-Agger-Carragher-Johnson fog őrködni, előttük Meireles/Lucas és Poulsen várhatóak szűrőemberekként. Elől Torres, akit Captain Fantastic fog hátulról segíteni. No és igen, Joe Cole labdát szed, as usual.

"He gets the ball and scores again..."

Tavaly finoman szólva is seggünkben voltak a tabellán, ezt elkerülendő nagyon fontos lenne ma egy győzelem. A lehetőség adott, mind a Spurs, mind a City pontot vesztettek, de a United is elbóbiskolt az utolsó percekben. El Nino formában van, ez nem kérdés, de semmit sem ér egymagában, ha védelmünk ismételten lassabb és körülményesebb, mint Berbatov bármikor. Borzasztó idegenbeli formánkon sem ártana javítani, már az idejét sem tudom, mikor győztünk utoljára Liverpooltól távol.

Összefoglalólag Sopcastra fel, szukertársak!

"You'll never walk alone!'

Újabb ötnapos kényszerpiheNőt vagyok kénytelen kivenni, ezúttal a festői Tata városába látogatok, friss egyetemem gólyatáborába. Az, hogy hazatérve folytatom-e a blogot már egy másik döntéS, de még mielőtt az aggódók ráncolnák homlokukat, a kárörvendőek elmosolyodnának, meg kell, hogy nyugtassak mindenkiT: biztos vagyok benne, hogy mindkét oldal csalódni fog, ki pozitívan, ki csak simán.

Ismét egy fontosabb mérföldkőhöz ér a Liverpool vasárnap: annak fényében, hogy a nemzeti tizenegyek két hetes EB-haknira harangoznak a bajnoki fodulók után, cseppet sem mindegy, milyen szájízzel vonul ideiglenes szünetre Roy Hodgson kompániája, de egy győzelem talán  helyreállíthat valamit megtépázott önbizalmunkból is( ne adj Isten, első PL-győzelmünk is meglehet???)

EUROPE - HERE WE COME!

A török kiruccanás nyögvenyelősebb volt, mint egy Barcelona - Chelsea, azzal a különbséggel, hogy a vörösök csupán az EL-főtábláért harcoltak - mentségükre legyen mondva - fontos kulcsjátékosok hiányoztak a török túra névsorából. A tegnapi sorsolás Steaua-Napoli-Utrecht hármasa sem lesz épp sétagalopp, de így is komoly csoda lenne, ha nem jutna tovább a Liverpool. Bár én már óvatos vagyok ezekkel a becslésekkel, tavalyra PL-t és BL-t jósoltam, aztán lóf*sz és lóf*sz lett belőle, nyakon öntve egy hetedik hellyel és egy könyör-EL-indulással.

Hogy visszakanyarodjak a holnapi találkozóhoz, a horizonton semmi olyan jelenség nincs/nem óhajt materializálódni, amely arra utalna, a Liverpool nem gyűjti be három pontját. Az egyetlen probléma, hogy az egyszeri szurker már egy találkozóhoz sem állhat hozzá nagypofával nyugodtan. Ki emlékszik már a 2008/2009-es szezon menetelésére, amikor minden vörös dührohamot kapott, ha a csapat nem szerzett három pontot egy találkozón...

De miért is? Mára ott tartunk, hogy a meccs előtti izgalom és várakozás átalakult meccs előtti félelemmé: ki fog ma bakizni? hányat kapunk? Torres megsérül?

FORDULÓPONT?

Ezért van itt Roy Hodgson. Anyagilag korlátozva, elanyátlanodott kerettel küzdve ő lehet az a személy, aki újra motiválhatja a vörösöket. A feladat nem más, mint biztosítani a Liverpoolt egy kiegyenlített pályán addig, amíg a tulajdonosváltás meg nem történik. A West Brom pedig egy kitűnő kiindulás lehet ehhez, komoly siker lenne, ha Torres is betalálna, de Gerrard neve is sokat jelentene a gólszerzők listáján. A belőlem még mindig komoly tikkelési rohamot kiváltó 4-4-2-t jó eséllyel Hodgson is elfelejti, és visszatér a már bevált(nos igen, ezt is meg lehetne cáfolni) 4-5-1-hez. Joe Cole továbbra is italosztó-labdaszedő poszton dolgozik, ám a középpálya igazi kérdése az, vajon Poulsen képes-e már 90 percnyi játékra, és ha igen, képes-e valahogy Lucas helyett is dolgozni. A védelem a már megszokott Johnson-Carragher-Skrtel-kérdőjel négyes lehet. Bal oldalt továbbra is több a whatthefuck, mint egy átlagos Övrebo ítéletben: Fabio Aurelio jelenleg árnyéka önmagának(ezzel persze nincs egyedül), Agger nem balbekk - ezt a City ellen már bizonyította - és végül Insua... Valószínűleg lejárhatott a munkavállalási engedélye, és amíg nincs új papír, Hodgson lakásán bújtatja "Isaura, a legjobb takarítónőm" néven. Aki bármit tud róla, ne átallja megosztani a kommentek közt!

A JÓSLAT

Ahányszor azzal zárom soraimat, hogy "most sokat várok a csapattól", annyiszor szaladtam bele egy ordas nagy buktába, szóval csak azt mondom: nem várok sokat a csapattól, de elnéznék egy gólparádét. A tippem 3-0, meglepetések nélkül.

R.I.P.

Nos, különösebben nem részletezném, milyen érzelmeket váltott ki belőlem a hétfői mérkőzés, a szemfülesebbek találhatnak pár roppant trágár hozzászólást, amelyekben Lucas teljesítményét ecseteltem, és erőteljes szavakkal bíztattam Roy Hodgsont a mihamarabbi cserére.

A 4-4-2 látványa bizarrabb volt, mint Paul Scharner tavalyi hajkoronája, és a furcsa látvány mögött egyfajta nem-játék is lapult. Egy négynégykettő addig funkcionál, amíg a középpálya képes labdával ellátni a két támadót, ugyanakkor időben vissza tudnak lépni védekezéshez. Ez alapvetően nem is lett volna probléma egy West Brom vagy egy Norwich ellen, Lucas középszerűsége maximum nem tett volna hozzá semmit, de egy Manchester City ellen rábízni a labdafelhozatalt nagyobb esztelenség, mint Joe Cole-ra bízni egy büntetőt ( aki saját bevallása szerint utoljára 15 éve végzett el tizenegyest - not bad). Meg könyörgöm, ez a Liverpool ezer éve nem játszott 4-2-3-1-en kívül mást... Node elkóboroltam. Nemhiába, ez a mérkőzés még most is felnyomja a vérnyomásom és... Hagyjuk.

Nem mondhatjuk, hogy az Anfielden begyűjtött egy gólos előny huszáros lenne, sőt, Stevie G, Torres, mascherano (csupa kisbetűvel) és Maxi Rodriguez hiányzása sem épp egy lendületes találkozó előfutára.

FÉLNETEK JÓ LESZ

Az Unirea ellen egy sokkal lerongyoltabb csapat is képes volt 3-1-et produkálni, valahol ugyanez az elvárás most Roy Hodgson fiaival szemben, ezúttal Törökországban. Babel(vs Lyon), Joe Cole(vs United), de akár Ngog(vs Unirea) is képesek lehetnek meccset eldöntő húzásokra, egyedül a védelemben merülnek fel igencsak komoly kérdések.

Insua valahol eltűnhetett a balfenéken, Fabio Aurelio pedig csak simán képtelen két meccset végigjátszani, így Aggerre maradt a hálátlan feladat hétfőn, hogy betörje az angol foci jelenleg talán legnagyobb tehetségét, Adam Johnsont. Nos a dán épphogy kivette sebességből a verdát, amikor Johnson már ötösben húzott el mellette, és ez a felállás annyiszor ismétlődött meg, ahányszor csak a fiatal angol arra tévedt. Hogy mire akarok kilyukadni? A költő kérdésbe csavarodó válasz egyszerű: ki a kénköves halál alkalmas jelenleg a Liverpoolban balbekket játszani?

De Glen Johnsonról is meg kell emlékeznünk, hisz, árcédulája kezd egyre kevésbé egyensúlyban lenni mutatott teljesítményével. A Skrtel-Carragher sor pedig ismét ott tart, ahol valahol egy éve: minden mozdulat magában rejti egy potenciális baki lehetőségét.

"A MECCSET FEJBEN KELL MEGNYERNI" - "REMÉLEM SENKI SEM LESZ MÁSNAPOS"

Roy Hodgsont pont az ilyen helyzetekre hozták a klubhoz: Benitezzel ellentétben képes életet lehelni keretébe a pályán kívül is. Hiába tudott Rafa csodálatos comeback-eket produkálni, amiben jelentős érdeme volt személyének is, a pályán kívül nem akart szót érteni embereivel, és ez hosszútávon aláásta imázsát. Elég csak a Riera-féle hisztikre, vagy Babel "a tan'tónéni sosem szólít fel engem" rinyahadjáratára gondolnunk.

Ma eszméletlen hosszú listát tudnánk összeállítani arról, hogy miért fontos a vörösök győzelme, ezért kár is lenne felsorolni ezt, mindenki tisztában van vele. Azonban a mindennél fontosabb pont: muszáj felrázni a keretet, mert különben egy újabb spirálban találjuk magunkat. És idén nem lesznek Portsmouthok, hogy majd csődbe menjenek a Liverpool kedvéért (nem mintha tavaly így történt volna, de retorikailag jobban hangzik), nem lesznek kifogások, hogy miért buktuk el a vesztesek BL-jét is...

A VERDIKT:

Joe Cole ma betalál, és Babel is beköszön a török kapusnál.

p.s.: ekkora lófaszt a city seggébe

Talán nem is a két csapat egymáshoz viszonyított állását, sokkal inkább a Liverpool őszét határozhatja meg az este kilenctől kezdődő találkozó, mely remélhetőleg izgalmasabbra sikeredik fél évvel ezelőtti felvonásához képest. A nagy kérdés az, vajon sikerül-e Roy Hodgson-nak gatyába ráznia fiait, vagy még a tavalyinál is álmosabb tempóban kezdődhet a vörösök szezonja?

Mielőtt mélyebben is belemennék a mai találkozó részleteibe, muszáj egy pillanatra elméláznunk azon, vajon mit is akar a Liverpool ettől a szezontól? Premier League trófeát? FA kupát? EL győzelmet? BL indulást érő helyet? A válasz mindig nehéz, hisz - ahogy azt már megszokhattuk - Merseyside vörös oldala több fogadást tett tönkre az elmúlt években, mint az egész PL-mezőny együttvéve.

A minimális cél

Negyedik hely. Igazából ez az, ami a jelenlegi kerettel reálisan elérhető távolsában van, a pillanatnyi erőviszonyok szerint pedig akkora az esélye, mint egy olyan találkozónak, ahol Joey Barton piroslappal hagyja el a gyepet. Ami lássuk be, nem kicsi. A csapat - szép szakszóval élve - mélysége, összeszokottsága ezt teszi lehetővé. Félreértés ne essék, kizárt, hogy a hőn áhított helyezés csak úgy a Liverpool ölébe hulljon, a kötelező meccsek behúzása, valamint pár pont begyűjtése a rangadókból elengedhetetlen részei a menetelésnek. Kétségkívül van hová fejlődni az idegenben lejátszott mérkőzések terén, hisz nem sok olyan csapat volt tavaly a ligában, aki 2-0-ra égett volna le a Portsmouth otthonában.

Az örökké vágyott cél

Igazából a Szent Grál megtalálására jelenleg jobb oddsokat adnak, mint a Liverpool PL-győzelmére, de ha valaki képes lehet megismételni a 2008/2009-es szezon mázlisorozatát, akkor az ez a gárda. Két éve minden előzetes becslést, latolgatást semmissé téve lett második, rekordot jelentő 86 ponttal, a legtöbb rúgott góllal és összesen két vereséggel. A Pool helye valahol a 2009-es és 2010-es eredménye közt található, mégis, meglepetésre bármikor képes ez a csapat. Sajnos mindkét irányban. 20 éve reméli az Anfield közönsége, hogy visszatérhet az oly vágyott trófea. Idén újabb esélyt kapunk.

Tűz és víz

A nyitó mérkőzések formáját tekintve a találkozó roppant kétesélyes. Joe Hart A City egy ponttal távozott a White Hart Lane gyepéről, ám figyelembe véve ott mutatott teljesítményüket, ez az egy is pont eggyel több, mint amennyit érdemeltek volna. A Liverpool sem vitte túlzásba az Arsenal ellen, ám a vörösök tíz emberrel is a londoniak fölé kerekedhettek volna, ha Pepe Reina nem hajtja végre a forduló bakiját, két pontot ajándékozva ezzel az ágyúsoknak. Of course, Reina továbbra is a Premier League egyik - ha nem a - legjobb kapusa.

A várható felállás egy klasszikus 4-5-1-ben fog materializálódni, Reina előtt egy Aurelio-Skrtel-Carragher-Johnson négyes őrzi majd a hátsó fertályat, míg a középpályán Poulsen/Lucas és Mascherano szűrhetnek. A széleken Kuyt és  - ellentétben a Guardian jóslatával -Maxi Rodriguez bevetése várható, Jovanovic valószínűleg pihenni fog. A támadó szekciót tekintve a már megszokott Gerrard-Torres páros várható, de egy Gerrard-Ngog kezdő sem lenne épp meglepő, figyelembe véve Torres erőnlétét.

 forrás: Guardinan.co.uk

Egy két évvel ezelőtt látott 3-2-vel kiegyeznék. Az utóbbi idények tapasztalata alapján ha a találkozó nem mutat komolyabb életjelet húsz perc után, egy újabb unalmas 0-0/1-1 elé nézünk, ám jaj annak, aki más esetben elkapcsol. A pályán levő játékosok alapján parádés estére számíthatunk, reméljük ők maguk is így gondolják. A 3 pont ma különösen fontos lenne a Liverpool számára: nincs rosszabb egy lassan induló szezonnál, és amennyiben ma vereséget szenvednek, az komoly hatással lehet akár az egész őszi teljesítményükre is.

Nem mondhatok mást:

You'll never walk alone!

Talán nem túlzok, ha azt állítom, soha ilyen nagy esélyekkel nem vágott még neki a Liverpool egy Premier League szezonnak. Ha szépen sorjában kielemezzük a tavalyi év, de továbblépve a klub korábbi hibáit is, azt mondhatjuk, nem egy probléma megoldódott egy olyan nyáron, mely leginkább a közismert angol mondással volt jellemezhető a vörösö számára: make or break.

Egyelőre a "make" jeleit mutatja a gárda, de Roy Hodgson munkája természetesen még nehezen becsülhető meg, sőt, az új igazolások sem mutattak fel sokat Azonban épphogy elkezdődött az idény, komoly becslésekbe bocsátkozni kár. Egy biztos, a vörösök igencsak megfakult imidzse igen sokat emelkedett az eltelt két hónapban. Hodgson rendkívül pragmatikus nyilatkozatai és általános elismertsége, Joe Cole leigazolása, valamint a klub eladásának közeledő időpontja mind-mind sokat jelentettek egy olyan év után, melyről első rárepülésre is a "ciki", "vérgáz", "fos" és egyéb ezekhez hasonló kifejezés juthat csak eszünkbe.

Two to watch

Az előszezon két Európa Ligás találkozója, valamint az előzetesnél meredekebbre sikerült Arsenal elleni nyitómeccs Joe Cole és Jovanovic mellett egy új arcot is megmutatott nekünk. David Ngog három találkozón négy gólt szerzett, ami akár Fernando Torresnek is becsületére válna. A jelek egyértelműen arra utalnak, hogy eljött az idő, amikor a csetlő-botló, horihorgas franciát minden védőnek komolyan kell vennie. Természetesen továbbra is ajánlatos lenne egy új csatár igazolása, de jobb lesz hozzászoknia mindenkinek egy új, sokkal profibb Ngoghoz. Egy másik felívelő tehetség a fiatal spanyol tálentum, Dani Pacheco is több figyelmet kaphat idén. A korosztályos EB-n mutatott teljesítménye alapján sokszor fogunk még csereként találkozni vele.

Csak tizenegy ember csapata

A Rafa Benitez nevével fémjelzett évek alatt viszonylag könnyen megoldható volt tizenegy ember kiválasztása, hisz a csapat mélysége nem tette lehetővé komolyabb rotáció megvalósítását. Talán utoljára a 2007/2008-as idényben volt probléma a csatárok játszatása, de a tavalyi évre lapozva láthatjuk, hogy a Liverpool egy használható csere nélkül szenvedte végig meccseit. Idén azonban fordulhat a kocka, talán jó értelemben.

Christian Poulsen személyében Európa legnagyobb gyepen játszó mészárosa került a klubhoz. Mondhatnám úgy is: Hodgsonon a világ szeme. Vajon képes lesz-e kordában tartani az öreg kontinens legnagyobb taplóját, vagy piros lapjai több Pool-mezre is elegendő mennyiségben gyűlnek majd össze? Valóban ő-e az az ember, aki cseréje lehet akár Mascheranonak, akár Aquilaninak?

Milan Jovanovic hangsúlyozottan nem Hodgson igazolása. A villámgyors balszélső a váratlanul a post-Benitez-érában találta magát, remélhetőleg az angol szakember is igényt tartott volna szolgálataira. Személy szerint én egy kicsit középszerűnek érzem a szerbet, de - még egyszer hangsúlyozom - ostobaság bárkit is leírni ennyi idő alatt.

"Liverpool made a statement" - hangzott több játékos szájából is. És valóban, Joe Cole leigazolása igenis üzenet volt a riválisok felé: A vörösöket nem szabad leírni. Habár az Arsenal ellen - jogosan, ám nem fair módon - kiállították, Joe Cole alappillére lehet a Hodgson-korszak nyitócsapatának.

Danny Wilson neve fél éve kavargott a transzfer-levesben, ám csak nem akart feloldódni: a Vad angyal legszebb pillanatait idéző húzd meg - ereszd meg játék végül a Liverpool... most mondanám, hogy javára dőlt el, de semmi sem indokolja, hogy így tegyek. Bárki, aki nyomon követte az SPL-t, mondhatna róla pár szót, mert személy szerint kevesebbet tudok róla, mint egy Benitez-Riera pep talkról.

Brad Jones - pénzszórás avagy hideg számítás? - merül fel a kérdés nem teljesen ok nélkül. Én inkább a másodikra szavazok. Egyrészt munkál bennem egy megmosolygató naivitás, ami azt diktálja, hogy amit a vezetés tesz, az jó, másrészt erőteljesen kétségbe vonom Cavalieri kvalitásait. A Carling Cup meccsek szendergős percei nem egyenlőek egy folyamatos PL-terheléssel, amire talán nem lenne elég a brazil hangyanemiszervnyi tapasztalata. 2,5 millió font? Meglátjuk.

Egy teljesen új orvosi stáb. Gyakorlatilag tavaly eljött az a pillanat, amikor a vezetés megelégelte a magyarázkodást, fogta és kihajította az egész kócerájt. A lépés korántsem példa nélküli, aki nyitott szemmel járt-kelt az interneten rábukkanhatott, hogy teljes vezetőcsere történt a Liverpool tartalékosai és U18-as csapata körében is. Mondanom sem kell, nem ok nélkül.

Kérdések az éterben

Mert felmerül egy-pár. A balbekk problémája még az Aurelio-Insua párossal is kérdéses, de Mascherano megtartása is komoly erőfeszítésekbe fog kerülni. Rögös az út még augusztus végéig, az erőviszonyok felmérése pedig egészen szeptember közepéig nem több, mint kuruzslás. Izgalmas idénynek vágtunk neki, talán sosem volt még ilyen kiegyensúlyozott a mezőny. Nem jósolok, csak csöndesen hátradőlök és izgatottan várom, mi történik. Nem tehet mást senki sem. Az Arsenal verhető volt, és a Trabsonspor sem jelenthet komoly problémát. A City - ha tartja nyitó formáját - öt kapott góllal fog visszamenekülni öltözőjébe és akkor is meglepődnék, ha a West Brom pontokat vinne el az Anfieldről.

Egy biztos: You'll never walk alone!