"Végre vége!" - szakadt fel a sóhaj több ezer Liverpool szurkoló ajkáról. Végre vége - mondom én is, egy idény végén, mely legszebb pillanataiban is egy rossz rémálmot idézett. Azazhogy idézett volna, meg rémálmot, ha az aktuális történés nem pont a rögvalóság lett volna. Félelmetes mélységek, egy-egy fénysugár a sötétben és megannyi kérdőjel: a lista, melyet maga után hagy az elmúlt kilenc és fél hónap.

2009 augusztusában napvilágot látott a hír, miszerint Xabi Alonso, a Liverpool középpályájának kulcsa, a védelem atyaúristene, a csapat igazi szürke eminenciása Alvaro Arbeloa kiséretében a Real Madridhoz szerződött. A vörös szurkolók nagy hányada kapott szívéhez, mert tudta, szeretett klubja nem rendelkezik megfelelő tartalékkal, sem játékos, sem anyagiak terén. Kis hányada duzzogott: hát nem kell neki a siker, pont itt a történelmi ugródeszka csúcsán! Mikor itt állunk a 19. trófea célegyenesében! Egy ilyen szezon után!?! Nem kellett neki. A jobb oldal válsága ekkor eltörpült a középpálya problémái mellett. A válságteam és a randomgenerátor Aquilani nevét dobta ki, egy soha nem hallott középpályásét, aki ugyan lőtt pár szép gólt a Serie A-ban, de ez önmagában még kevésnek ígérkezett.

Bombaként robbant Glen Johnson neve, de még inkább ára, mely megközelítette a 17 millió fontot, mert bizony még a Real-nak sem szokás ennyit kiadnia egy szélső bekkért. A meséhez hozzátartozik, hogy Johnson valódi ára ennél jóval kevesebb volt, Crouch átigazolása miatt nem kis fizetési hátraléka volt a Pompey-nak, így a Liverpool még időben elvitte a vihetőt a süllyedő Portsmouthból.

Barátságos mérkőzést józan sportadó nem közvetít, rendes szurker pedig nem vesz komolyan. Vereség a Rapid Viennától, döntetlen a St. Gallen, Thaiföld, a Tranmere és Notts County ellen. A nyári uborkaszezon diszkréten fedte el azt a tátongó szakadékot, melyben a Liverpool már ekkor tanyázott. Ennek ellenére óriási bizalom övezte a szezonkezdetet, s az első találkozókat, ám csakhamar nyílvánvalóvá vált: itt nem lassan felpörgő motorról van szó, hanem egy lóvontatású IFA-ról. A csapat sorra távozott nulla ponttal, az idegenbeli forma egészen elképesztően botrányos volt és mind csapatként, mind egyénekként rosszul teljesített a klub.

A védelem gyakorlatilag minden mozdulatában benne volt a baki, a tavaly magabiztos Skrtel sorra hibázott döntő helyzetekben, Carragher kétségbeesetten kapkodott a labda után, Agger pedig szimplán szintje alatt teljesített. A középpálya akár egy nagy izzadó, olajozatlan gép csikorgott, nyekergett, akadozott, a támadósor, azaz Fernando Torres pedig egyedül nem tudta viselni a felelősséget. Válság volt(van) a Liverpoolnál: a bajnokaspiráns vörösök pár forduló után kibuktak az élmezőnyből és legnagyobb ellefelükké önmagukat tették. A sorozatos BL-vereségek tudatosították minden rajongóban, a probléma mélyebb, és sokrétűbb, semmint azt gondolták volna. Széttárt karok a pályán, ötlettelen alibipasszok, a kreativitás teljes hiánya jellemezte a mérkőzéseket. A látványos fociról addigra már teljesen lemondó liverpooli szurkolók egyet vártak volna el csapatuktól: hatékonyságot. Csak annyit mondok: Lille OSC - Liverpool. Kár lenne ezt sokáig ragozni, a szezon többi találkozója mind beleillett ebbe a sorba, még a Benfica legyőzése, vagy a United elintézése is halszagúan hatott az idei évben.

A Liverpool azt kapta, amit megérdemelt. Már évek óta nem ott volt, ahol kellett volna, idén eljött az idő, s megtört a varázslat. Ez a keret ilyen cserepaddal erre képes. Hiába hát Torres világklasszis teljesítménye, ha egyszer ekkora rajta a fizikai és lelki nyomás. De másvalakinek is alaposan végig kell gondolnia évét: Steven Gerrard, a Liverpool kapitánya, lelke, és vezére gyakorlatilag élete legrosszabb szezonját futotta. Ostoba hibák, rossz meglátások, elkapkodott lövések. Így lehetne jellemezni Captain Fantastic munkáját, az emberét, aki kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott: kiegyensúlyozottan pocsékat. Valahogy ez az érzés fájt a legjobban: az örökké reménykedés, hogy 'na majd ezen a meccsen' elindul minden, és az a keserű, maró szomorúság, ami elfogott az azt követő találkozón, ahol kiderült, a keret ismét elfelejtett focizni. 

Nem mehetünk el szó nélkül Rafa Benitez szerepe mellett sem. A tavalyi év során vezetésével csodák egész sorozata történt, beszélhetünk itt olyan comebackekről, mint a City, a Portsmouth vagy a Wigan elleni találkozók, vagy említhetjük a United 4-1-es idegenbeli verését, de nem mehetünk el szó nélkül a Real Madrid 5-0-s összesítéssel történő kiejtése mellett sem, hogy az Aston Villa 5-0-ás kiheréléséről már ne is beszéljünk. Ezeket a duplacsavaros sztorikat várta idén is mindenki, hogy továbbra is Európa élvonalában maradjon az a csapat, amely gyengébb kerettel rendelkezik, mint akár sok hazai riválisa. A jó szezon tudás és szerencse együtteséből tevődik össze, ritkább esetben csak tudásból. A Liverpool esetén a tudás-szerencse évek óta 35/65 arányban oszlott meg. S vala baj: mikor nem jött a jótündér a hosszabbításban, hirtelen kibújt a szög a zsákból. Az év eleji hiszti Riera és Babel közt, a tavaly bombabiztosnak nevezhető védelem megingásai(??? - ugyanmár, 'összeomlása' a helyes szó), a kulcsemberek gyatra játéka mind-mind arra engedtek következtetni, hogy itt bizony bajok vannak a fejekben.

A keret gyengült tavaly óta, elismerhetjük, de nem annyival, hogy kikapjon 2-0-ra a Portsmouthtól. "Benitez elvesztette az öltözőt." - hangzott több szakértő szájából. És valóban, nagyon úgy tűnik, ez a csapat agyban nincs ott a pályán. Benitez képtelen belenyúlni a játékba, egyrészt nem állnak rendelkezésére használható cserék, másrészt mert fafejűen ragaszkodik az unalomig ismételgetett, és idén számtalan alkalommal csődöt mondott 4-5-1-hez. Akkor sem küldte Aquilanit a pályára, mikor már a komplett Anfield habzó szájjal figyelte Lucas játékát, de Babel sem jutott elég játéklehetőséghez és ide sorolható Pacheco, vagy Kelly kóros nem-szerepeltetése. Máig rejtély maradt, hogy miért hagy olykor 75-80 percekre szenvedni egy olyan felállást, amelyről egyértelműen látszik, hogy nyikorog, prüszköl, és teljesen impotens ellenfelével szemben. A nagy kérdés az, távozásával ki vállalná el a lerongyolódott Liverpool igazgatását, - ha egyáltalán elvállalná - , s vajon az utód képes lenne-e megtartani Torrest? Természetesen az sem biztos, hogy Benitez meg tudja tartani, de esélyei mindenképp nagyobbak.

A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ezen felül mindene meglenne ennek a Liverpoolnak, hogy jó csapat legyen. Ha Benitez kapna egy használható keretet, képes lenne összerázni, és kisütni valami ütős teamet. A probléma csak az, hogy 20 millió font körüli, minőségi játékosból kéne három darab: egy új bal szélső, egy csatárcsere, és egy támadó-középpályás. Nagyobb hangsúlyt kéne, hogy kapjon az utánpótlás, Kelly, Pacheco, és Ayala beépítésével, s szélnek kéne ereszteni használhatatlan játékosainkat: El Zhar és Degen eladása, valamint Aurelio elbocsátása egyenesen ballasztoktól szabadítaná meg a klubot.

Rengeteg a feltételes mód, a találgatás, és ami még ennél is borzasztóbb, az az, hogy a helyzet roppant egyszerű: feketén-fehéren kimondhatjuk, ebbe a Liverpoolba semmi nem kell, csak egy valag pénz. A tulajdonosok hozzáállása nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyuló sebet ejtett a szurkolókhoz fűződő kapcsolatukon, az eladási szándék ennek megfelelően már hivatalos. A kérdés az, vajon profitálhat-e a klub már ezen a nyáron az esetleges extra pénzekből, vagy ismét csak vörösmezesek elbocsátásával juthat pénzhez. A tulajdonosváltás kulcskérdés lehet az alapjátékosok megtartásában is: Benayoun, Torres és Kuyt is tettek utalásokat, melyek alapján arra következtethetünk: vezetőváltás, vagy klubváltás a két lehetséges opció számukra.

Egyedül egy biztos: "You'll never walk alone!"

...most ölni tudna Liverpool. 

A héten valószínűleg még kikerül egy részletes játékos-elemzés is.:)