Nos, különösebben nem részletezném, milyen érzelmeket váltott ki belőlem a hétfői mérkőzés, a szemfülesebbek találhatnak pár roppant trágár hozzászólást, amelyekben Lucas teljesítményét ecseteltem, és erőteljes szavakkal bíztattam Roy Hodgsont a mihamarabbi cserére.
A 4-4-2 látványa bizarrabb volt, mint Paul Scharner tavalyi hajkoronája, és a furcsa látvány mögött egyfajta nem-játék is lapult. Egy négynégykettő addig funkcionál, amíg a középpálya képes labdával ellátni a két támadót, ugyanakkor időben vissza tudnak lépni védekezéshez. Ez alapvetően nem is lett volna probléma egy West Brom vagy egy Norwich ellen, Lucas középszerűsége maximum nem tett volna hozzá semmit, de egy Manchester City ellen rábízni a labdafelhozatalt nagyobb esztelenség, mint Joe Cole-ra bízni egy büntetőt ( aki saját bevallása szerint utoljára 15 éve végzett el tizenegyest - not bad). Meg könyörgöm, ez a Liverpool ezer éve nem játszott 4-2-3-1-en kívül mást... Node elkóboroltam. Nemhiába, ez a mérkőzés még most is felnyomja a vérnyomásom és... Hagyjuk.
Nem mondhatjuk, hogy az Anfielden begyűjtött egy gólos előny huszáros lenne, sőt, Stevie G, Torres, mascherano (csupa kisbetűvel) és Maxi Rodriguez hiányzása sem épp egy lendületes találkozó előfutára.
FÉLNETEK JÓ LESZ
Az Unirea ellen egy sokkal lerongyoltabb csapat is képes volt 3-1-et produkálni, valahol ugyanez az elvárás most Roy Hodgson fiaival szemben, ezúttal Törökországban. Babel(vs Lyon), Joe Cole(vs United), de akár Ngog(vs Unirea) is képesek lehetnek meccset eldöntő húzásokra, egyedül a védelemben merülnek fel igencsak komoly kérdések.
Insua valahol eltűnhetett a balfenéken, Fabio Aurelio pedig csak simán képtelen két meccset végigjátszani, így Aggerre maradt a hálátlan feladat hétfőn, hogy betörje az angol foci jelenleg talán legnagyobb tehetségét, Adam Johnsont. Nos a dán épphogy kivette sebességből a verdát, amikor Johnson már ötösben húzott el mellette, és ez a felállás annyiszor ismétlődött meg, ahányszor csak a fiatal angol arra tévedt. Hogy mire akarok kilyukadni? A költő kérdésbe csavarodó válasz egyszerű: ki a kénköves halál alkalmas jelenleg a Liverpoolban balbekket játszani?
De Glen Johnsonról is meg kell emlékeznünk, hisz, árcédulája kezd egyre kevésbé egyensúlyban lenni mutatott teljesítményével. A Skrtel-Carragher sor pedig ismét ott tart, ahol valahol egy éve: minden mozdulat magában rejti egy potenciális baki lehetőségét.
"A MECCSET FEJBEN KELL MEGNYERNI" - "REMÉLEM SENKI SEM LESZ MÁSNAPOS"
Roy Hodgsont pont az ilyen helyzetekre hozták a klubhoz: Benitezzel ellentétben képes életet lehelni keretébe a pályán kívül is. Hiába tudott Rafa csodálatos comeback-eket produkálni, amiben jelentős érdeme volt személyének is, a pályán kívül nem akart szót érteni embereivel, és ez hosszútávon aláásta imázsát. Elég csak a Riera-féle hisztikre, vagy Babel "a tan'tónéni sosem szólít fel engem" rinyahadjáratára gondolnunk.
Ma eszméletlen hosszú listát tudnánk összeállítani arról, hogy miért fontos a vörösök győzelme, ezért kár is lenne felsorolni ezt, mindenki tisztában van vele. Azonban a mindennél fontosabb pont: muszáj felrázni a keretet, mert különben egy újabb spirálban találjuk magunkat. És idén nem lesznek Portsmouthok, hogy majd csődbe menjenek a Liverpool kedvéért (nem mintha tavaly így történt volna, de retorikailag jobban hangzik), nem lesznek kifogások, hogy miért buktuk el a vesztesek BL-jét is...
A VERDIKT:
Joe Cole ma betalál, és Babel is beköszön a török kapusnál.
p.s.: ekkora lófaszt a city seggébe
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.