Ahogy megyünk bele a 2010-es és 2011-es év Premier League idényébe, úgy válik egyre nehezebbé ajánlót írnom egy Liverpool találkozóhoz. Senkinek sem ajánlunk jószívvel archív Budapest TV felvételt, de - lassan kezdünk ott tartani, hogy - a vörösök mérkőzéseit is egyre inkább csak ellenségeimnek promotálnám. Nem ilyen egyszerű a szurkoló helyzete, akinek muszáj végignéznie kilencven perc horror-showját.

Egy hete vereséget szenvedett a csapat az Old Traffordon, ami megint nem azért volt szégyenletes, mert pont nélkül távoztunk, - ez ott bármikor, bárhogy megtörténhet - hanem a mikéntje volt ismét bicskanyitogató. Hodgson elrontott taktikáját a félidőben sem változtatta meg, ennek köszönhetően öles léptekkel haladtak a játékosok egy méretes bukta felé. Maxi Rodriguez teljesítményét nem lehetett értékelni egy tizes skála egy pontján sem, de a védelemről is lehetne most egy kiadós, ócsároló posztot írni. A széljáték hiánya azt eredményezte, hogy a kontrák (kontrák??) lassabban indultak be egy Csepel teherautónál, s rögzített helyzetek ide vagy oda, a támadójáték a Birmingham elleni impotens vonalat vitte tovább. Ez még alapvetően nem lett volna baj, mert anno a 4-1 idején sem darálta gyepbe Benitez legénysége a Unitedet, csupán éltek a helyzetekkel, ők pedig nem, vagy megadályozták őket ebben, igaz volt egy Hyypia és egy egészséges Fabio Aurelio.

Az indulásnak játszott 4-4-1-1 folyamatosan a középen előretörő támadást erőltette, ami egy Hull- vagy egy Blackpool-védelem ellen beválhat, de nem egy ilyen tapasztalt (persze itt most felmordulnak a Unitedesek a kétgólos előny elszórása miatt, de lássuk be, standard körülmények közt nem bakiznak a fiúk) felállás ellen. Egyértelműen a klasszikus, és általam preferált 4-5-1-et kellett volna, erőteljes széljátékkal felvenni. Ehelyett Ngog becserélésével átállt Hodgson a 4-4-2-re, ami már csak azért is érthetetlen volt, mert gyengénlátó nézők számára is kikristályosodott, a csatárok nem kapnak használható labdát a funkció és cél nélkül rohangáló középpályától.

Optimizmusgyűjtésként is fel lehetett fogni a szerdai találkozót, amelyről - óriási szerencsémre - lemaradtam. Hodgson jogosan fogalmazott úgy: játékosai cserben hagyták. Csupán egy ismétlést láttam a gólokról, de itt is szeretném minden olvasom segítségét kérni, fejtsük meg együtt, mi is történt!

A videó itt tekinthető meg. Tehát akkor csapjunk is a lovak közé: első, tízezres kérdésem az lenne, hogy Kelly és Agger miért egy 40 fokban botladozó balatoni fánkárus tempójával követte McKayt a szöglet alatt?

Ha senki nem tudja a választ.- merthogy nincs is - eltekintve ettől, lépjünk gyorsan a százezres kérdéshez: felülemelkedve a tényálláson, hogy Danny Wilsont hozzávetőlegesen négyszer fűzi át a jobb szélső, 1:06 és 1:09 között mit csinált Lucas és Spearing a tizenhatoson belül? A "moziztak", és "specator mode-ban voltak" válaszokat nem fogadom el.

A csütörtökön sietve megfogalmazott kvízjátékomat Hodgson is végignyálazhatta mert sűrű bocsánatkérések közepette kőkeményen letolta embereit. Lássuk be, egy Liverpool B sem csődölhet be egy harmadosztályú csapat ellen, és nem egy ember csúfosan leszerepelt. A felháborodás jogos, és időszerű: nem kevesebb, mint hét válogatott játékos alkotta Liverpool nemcsak hogy nem győzött, nem is akart győzni, ami nem elkeserítő, hanem felháborító. Itt az ideje, hogy végre az asztalra csapjon a vezetőség, és pár ellustult, motiválatlan alakot fogjon, és alapos fejmosásnak vessen alá.

Ma nagy feladat előtt áll mind Hodgson, mind a csapat: bele sem merek gondolni, hogy lehet még lejjebb, ezért fogalmazzunk úgy, a győzelem ma megmutatná, hogy nem teljesen használhatatlan sem a keret, sem a staff. Az állandó interjúk, esküdözések és bocsánatkérések helyett ezúttal nagyobb örömmel fogadnánk egy három gólos győzelmet. A csütörtöki játékosok pedig szimplán büntetést érdemelnének, mert Anglia legsikeresebb klubjában megengedhetetlen attitűd, amelyet ők képviselnek.

A Sunderland nem fogja könnyen adni magát, Benttel és Welbeckel a támadószekcióban. A délután nagy visszatérője Dirk Kuyt lehet, aki rohamtempóban gyógyult fel vállsérüléséből, de nagyobb öröm lenne a kulcsjátékosok mentális comeback-je, gondolok itt Torresre, de Gerrard és a védelem is ide sorolható. Azt, hogy 4-5-1-ben áll fel Hodgson gárdája, már  meg se merem megjósolni, de továbbra is ez az, ami a Premier League leggyakoribb felállása, és amire oly sokáig támaszkodott a Liverpool, nagyrészt eredményesen.

"Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A széljáték minden előtt."