Gyakorlatilag minden volt ezen a meccsen, amiért érdemes egy városi derbit, különösen egy liverpooli meccset végignézni. Több hete arról szólnak az újságok, hogy soha nem látott összefogásra készülnek a játékosok azzal a szándékkal, hogy jó hangulatban teljenek a Mersey part találkozói. Fűt, fát igért mindenki, mosolygott a kamerákba, aláírást osztogatott, beteg gyerekekekkel fotóztatta magát.

Aztán felöltötte a gladiátor-felszerelést és kiment az Anfield gyepjére. Az első félidőt örömmel nézte volna a Római Birodalom bármely császára. 22 harcos 45 perce volt ez, egy igazi vérfürdő. Az alaphangot körülbelül a 23. másodpercben adta meg Carragher, aki Pienaaron modellezte a futó test frontális ütközését betonfallal. A felszabadítás szabályos volt, pár cöcögő hanggal részvétemet fejeztem ki a dél-afrikai iránt. Nem sejtettem, hogy 20 perc múlva már habzó szájjal fogom ócsárolni a kis sunyi g**it(megint bántom). Egyik csapat sem volt finomabb a másiknál, részünkről Masch, Carra aratott, a másik oldalról Fellaini és Pienaar darálta a csontokat és egyéb focihoz szükséges szerves berendezéseket. Aztán beindult a lapgyártás, Pienaar egyenes pirosát érdemlő rátartása csak sárgát jelentett Martin Atkinsonnak, a világbékét Carragher állította helyre egy pofátlanul szabálytalan és céltalan Pienaar-akasztással(jól tette). Hare Krisnás szurkerek ájultak el, a közvetítőszobában a 18-as karika bevezetésére készültek, amikor a semmiből felbukkant Kyrgiakos (aki egész addig szorgalmas kismókus módjára tette dolgát), és kiszemelve magának Fellainit, páros lábbal indult labdaszerző körútjára. Valami vérnyulas tűz csillanhatott meg a szende görög szemében, annyira érthetetlen volt tette. Egy érthetetlen jelenetsorban a bíró egy Poolos mezmintát rántott elő a zsebéből, a középső védő pedig Atkinson szellemi képességeit megkérdőjelezve elindult az öltöző telefonja felé, a fehérköpenyeseket feltárcsázandó. Valamiért nem jött vissza...

Idei teljesítményünket tekintve, én itt feladtam. Nem úgy a csapat, aki inkább a pályán döglött volna meg, semmint pont nélkül jöjjön le a gyepről, és szédületes tartással nemhogy ikszet, de 3 pontot hoztak ki egy olyan meccsből, ahol senki nem okolta volna őket a vereségért. A csapat csapatként oldotta meg maradék 60 percet, a védelemben fel sem tűnt, hogy hibádzana valami, azonban előrébb jutva a labda elvétve találkozott vörösmezessel. Az általam oly sokat kritizált rögzített helyzetet kihasználva pedig megragadták az egyetlen alkalmat, amely lehetőséget nyújtott a győzelemre. Egyedül Maxi játékát kifogásolnám, akinek a nevét szinte nem is lehetett hallani a kommentátorok szájából. A védelem szervezett volt, a kontrák okosak, nem voltak pontatlan passzok, és ez furán összefügg Aquilani kispadra száműzésével. Ha tartjuk a formánk az Arsenal is bajban lehet jövő héten. Kuytöt pedig feleségül veszem.

A február igazi dupla-vagy-semmi hónap lesz, a szezon pillanatok alatt álommá - vagy rémálommá - válhat. Szeretnék még említést tenni a sérültjeinkről, akiket szinte már elfeledtünk. Van az a spanyol srác, nem tudom, hogy rémlik-e még, az a Torres, aki 2-3 hét múlva visszatérhet, vagy Benayoun, aki akár az Arsenal ellen is bizonyíthat már.

A konklúzió egyértelműen az, hogy a csapat javuló tendenciát mutat, van keresnivalónk a negyedik helyért folyó versenyben és az Európa Ligában is.

P.s.: kikapott a city - hahaha