You'll never walk alone!

- hangzott Steven Gerrard történelmi kijelentése. A veterán, aki megjárta Isztambul poklát is, hogy ugyanott mennybe menjen. "If anyone can, Liverpool can." - fogalmazott Pepe Reina. A hálóőr, aki a Liverpool egyetlen biztos pontja.

Holnap eldől, megérte-e bejárni azt a kétes utat, mely valahol az Unirea idegenbeli legyőzésével és egy határozott deklarációval indult: igenis komolyan veszi a klub az Európa Ligát. Megalkuvásként, de a józan ész diadalaként is értékelhető az elhatározás, mely a szezon végére végképp másodrendűvé tette negyedik helyről szövögetett álmainkat. Hogy melyik a kettő közül, azt valamikor ma háromnegyed tizenegykor olvashatjuk majd le a kijelzőről. A találkozó tehát nemcsak egy döntőbe jutásról, de viharvert évünk legfontosabb döntésének jogosságáról szól.

Amennyiben az odavágó izgalmasnak éppen nem nevezhető labdatologatásából indulunk ki, a fegyvertények, melyek az Atletico Madrid mellett szóltak, a másodperc törtrésze alatt semmisülnek majd meg az Anfielden: a hazai pálya, az otthoni gól, a szurkolók bíztatása, mind-mind a vörös oldalt erősítik. Felsorolásomban pedig említést sem tettem még arról, ami a legfontosabb, ez pedig a spanyol vircsaft játéka: egy idegenben játszó Blackburn több odaadással rúgja a bőrt, mint Quique Sanchez Flores fiai tették azt. A Merseyside-ra ennél jóval több kell részükről. A kérdés az, a fent említett tényezők hiányában képes-e bármire is ez a gárda?

Hogy mégis miben reménykedhet az Atletico Madrid?

Injury blow, ahogy az angol mondja: Rafa Benitez továbbra sem számíthat Skrtel, Fabio Aurelio, valamint Kelly játékára sem. Ezen kívül egy tény még mindenképp mellettük szól: a Fernando Torres kiesésével gyakorlatilag nullára redukálódott támadósor elméleti pótlói is kiestek a gyakorlatban. A paradoxon elsőre érthetetlen, hisz békeidőben nem sok Pool-drukker mondhatja el magáról, hogy egyperces csönddel emlékezne meg David Ngog sérüléséről, ám a francia támadó az utóbbi fél évben legalább azt a hazug képet fenn tudta tartani, miszerint "van még ott elől valaki Gyuszikám, ne aggódj, berúgják." Szinte sose rúgta be amikor kellett, de ott volt, és túlzás, valamint ordas igazságtalanság lenne azt állítani, hogy igyekezet és tehetség hiányában szenvedne az ifjú titán. Most viszont valami kellemetlen bizsergés fogja el az egyszeri szurkert: "mégis vaze, akkor hogyan is vagyunk jelenleg?" A kérdés kínos, hisz a válasz is csak egy újabb kérdés. Kuyt. Kuyt?

Hogy mégis miben reménykedhet a Liverpool?

Mielőtt megválaszolnám a Kuyt-problémát, hadd szögezzek le valamit: itt nem reménykedésről van szó, a Liverpool holnap ismét csodát fog művelni, a Szentlélek focilabda alakjában leszáll az Anfieldre és a csapat parádés játékkal menetel be a hamburgi stadionban megrendezendő döntőbe.

Node kanyarodjunk is vissza: régóta nézegetek Premier League, és ezen belül Liverpool mérkőzéseket, de kevés olyan betonbiztos pontot ismerek a ligában, mint amilyen Dirk Kuyt. Kuyt sérült. Egyszerűen nem áll rá a nyelvem, hogy ezt kimondjam. Nem illik össze a kettő, hogy Kuyt meg hogy maródi. A holland még a hosszabbításban is rohan, mint egy mérgezett egér, elképzelhetetlen, hogy valami baja legyen. Áttaposnak rajta, rúgják, ütik, ő csak fut, mint Forest. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy ez része egy Benitez-féle jedi elmetrükknek, ezáltal altatva el a már amúgy is szunyókáló madridi védelmet.

  De erről is kár beszélni, hisz a hétfőn látott Steven Gerrard vezetésével felálló csapat esélyt sem fog adni arra, hogy az Atletico megtartsa, ne adj Isten növelje előnyét. A Reina-Johnson-Carragher-Kyrgiakos-Agger-Mascherano védelmi sziklán izzé-porrá zúzódnak majd a spanyol hajók, a Gerrard-Aquilani-Lucas-Benayoun-Babel ötösfogat pedig egy-az-egyben gázol majd át a teljes mezőnyön. Csoda lesz, de csak két Reina parádé és pár izzasztó perc után, melyet a Liverpool tizenhatosánál fognak eltölteni a csapatok.

Egész évben cserben hagyta a klubot a szerencse, ha kicsit is fair a Sors, ma visszaad valamit! 

"You'll never walk alone!"