You'll never walk alone!

A legsikeresebb angol klubról szurkolóknak, ellenlábasoknak, és mindenkinek, akit érdekel a Premier League.

Már Facebookon is!

2010.05.17. 17:47 Scouser

Játszottak még - A Liverpool keretének munkája 2009/2010-ben 3. rész

Játékosértékelő minisorozatom harmadik, és egyben utolsó stációjához érkezett, hogy végleg pontot tegyen a Liverpool 2009/2010-es szezonjára. Ennél kevésbé prózai ok, hogy már roppantul unom a történelmet és úgy döntöttem, inkább megírom ezt a posztot egy "Ókori államberendezkedések" és egy "56-os forradalom" tétel közt.

Roppant könnyű dolog a Liverpool támadósorának értékelése, révén összesen két emberről kell megemlékeznünk:

 

David Ngog - 6/10

 Ha azt mondjuk, nehéz dolga volt Insuának, mit mondhatunk David Ngog-ról? Neki nem egy Fabio Aureliot kellett pótolnia, hanem magát Fernando Torrest, ami pszichikailag is egy jelentős teher lehetett vállán. A 21 éves francia játékos tavaly szinte alig kezdett, Benitez be-bezavarta csereként, de komoly játéklehetőséggel csak az idei évben találkozott. Idén viszont nem opcionálisan, ő maradt ugyanis az egyetlen ép csatára a Liverpoolnak.

Huszonnégy mérkőzésen nyolc gól. Kissé karcsú, góljai nagy részét kis csapatok ellen érte el, ám le kell szögezzük: ő betalált. A többiek nem. Leeds, Debrecen, Unirea, Birmingham city. Míg a csapat nagy része végigbénázta az itt említett találkozókat, a francia fogta, nem cifrázta túl, egyszerűen belőtte, amit be kellett. Nagy meccseken azonban nem nagyon tudott huszárkodni, sőt, az igazán fontos találkozókon, különösen év végén, ziccereket hibázott sorra. Összességében elmondható, hogy nem rossz csatár David Ngog, de a Liverpool egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy Fernando Torres cseréje ő legyen.

Fernando Torres - 8/10

Nagyon kevés olyan focista van ma a világon, akiről folyamatosan superlativusokban tudunk beszélni. Játékosok, akik minden mozdulatukban mutatnak valami nem hétköznapit, valami varázslatosat.

Nehéz objektívan értékelni El Nino játékát Liverpool-szurkolóként. A válság kezdeti stádiumában Torres ambíciója volt az, ami továbblendítette a csapatot, ami igenis nyomta előre a szekeret, de a sorozatos BL-kudarcok őt is megtörték. A sérüléshullámok egy részét szerencsétlen belépők, ügyetlen mozdulatok és egyéb sporttal járó kísérőjelenségek okozzák, de azt hiszem, a Liverpool idei szezonjában egy komoly lelki faktor is bejátszott: a sorra elbukott találkozók, a "nem megy"-érzés a játékosokban, és a szurkolók támogátásának hiánya mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csatár évét sorozatosan megszakítsák. Év végére ismét nagyon magára talált, Portsmouth, Sunderland, Lille, Benfica: egytől egyig az ő áldozatai.

Senki se áltassa magát: nagy valószínűséggel Fernando Torres a Benfica ellen lépett utoljára pályára vörös mezben. Egyszerűen nem létezik észérv, ami azt mondaná, hogy maradjon, és én nem is fogom elítélni ezért. Természetesen sokkal jobban örülnék, ha maradna, de ennek esélye vetekszik Silva leigazolásának valószínűségével. Vélhetően utolsó szezonja azonban több, mint parádés volt: mesterhármas a Hull ellen, számtalan dupla, megszámlálhatatlan mérkőzés, amit gyakorlatilag egy személyben nyert meg, két gól a United ellen és még sorolhatnám. Sunderland ellen szerzett gólja pedig megérdemelten nyerte el a szurkolók "Év találata" díját.

Hogy miért a -2? Először is év elején nem egy mérkőzésen már-már bevágta a durcit, túl sokat foglalkozott a bíróval, néha dekoncentrált volt. Másodszor: könyörgöm, ennyit nem lehet sérültnek lenni! Értem én, hogy a pályán nem féltő nővérkék karjaiban ringatózott, de elképesztő, hogy összesen csak huszonkét találkozón(PL) lépett pályára. Ennél persze hihetetlenebb, hogy tizennyolc gólt lőtt ezeken. Ennyi megszakítás közepette ilyen formát produkálni... Beszéljenek helyettem a képek:

 

 

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://ynwa.blog.hu/api/trackback/id/tr942010689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzzzzz 2010.05.19. 15:50:02

Észérv? Egy játékost ne mészérvek kell hogy egy csapatban tartsanak. Ha azok tartják meg akkor a helyzet már rég rossz.

Scouser 2010.05.19. 17:05:55

Ezt így nem jelenteném ki. Ugyanis ez tipikusan az a helyzet, ahol a "van az a pénz" elve érvényesül. A focisták egy jelentős részének semmi affinitása nincs klubjához. Az olyan klasszikus zsoldosok, mint Anelka, Gallas, vagy Huntelaar csakis észérvek alapján maradnak adott klubjuknál. Persze ez a kapocs mindig gyengébb, hisz addig tart, amíg van pénz.

dzzzzz 2010.05.19. 17:10:41

Nincs rá igazán jó szó, de zsoldos helyett én inkább kurvát mondanék rájuk.

Scouser 2010.05.19. 18:03:47

Ezt nem gondolnám. Inkább csak más az értékrendjük. Persze szurkerként nehéz őket kedvelni, mert pont a klubbal szembeni mentalitásban különböznek tőlük. Nem mondom, hogy feltétlen tiszteletet érzek irántuk, de ettől függetlenül semmi bajom velük.

Torres nem ilyen zsoldos, csupán a jelenlegi helyzet alapján jobb lenne neki máshol.
Ha a klub vesz pár rendes játékost, Torres is szívesebben maradna.

FairyHarry 2010.05.25. 14:45:18

a nyakamat teszem rá, hogy maradni fog
süti beállítások módosítása